A keresztény hagyományban a szerzetesség három fő formában fejlődött ki: az eremita (egyedül élő remete), a koinobita (egy szabály szerinti közösségi élet) és egy harmadik, gyakran „vegyes” vagy félig eremita formának nevezett, amely a közösségi életet a magány időszakokkal ötvözi. Ez a három típus több mint tizenöt évszázada alakítja a nyugati és keleti szerzetességet, és ma is inspirálja a hivatásokat.
Mi az az eremita szerzetesség?
Az eremita élet a remete élete: egy szerzetes vagy apáca, aki egyedül, csendben és imádságban él, a kontemplációra és a fizikai munkára szentelve. Mintája Szent Antal, Egyiptom nagyja a negyedik századból. Az eremita élet a magányt, a böjtöt és a folyamatos imádságot hangsúlyozza. Ma is fennmarad a karthauziaknál és a püspök irányítása alatt élő számos remeténél.
Mi az a koinobita szerzetesség?
A koinobita élet közösségi: szerzetesek vagy apácák élnek együtt egy szabály és egy apát vagy apátnő irányítása alatt, közösen imádkozva, dolgozva és étkezve. A koinobita (más írásmóddal coenobita) szó a görög koinos (közös) és bios (élet) szavakból ered: a koinobion vagy cenobium egyetlen szabály alatt élő szerzetesek közössége. Alapítója Szent Pakhomiosz, és Szent Benedek tökéletesítette, akinek Regulája a nyugati szerzetesség alapja lett. A benedekrendi, ciszterci és trappista kolostorok ezt a formát követik, az Opus Dei – Isten műve a közös imádságban – középponttal.
Hol kezdődött a szerzetesség?
A szerzetesség a harmadik és negyedik században Egyiptom és Szíria sivatagaiban kezdődött. Először a remeték jöttek, majd a tanításuk körül közösségek gyülekeztek. Egyiptomból a mozgalom Palesztinába, Kappadokiába, majd Szent János Kasszianusz és Szent Benedek személyein keresztül a Nyugatra terjedt. A sivatagi atyák hatalmas szellemi irodalmat hagytak hátra, köztük a Sivatagi Atyák mondásait.
Mi a harmadik vagy „vegyes” forma?
A harmadik típus a másik kettő elemeit ötvözi. Példák a korai palesztinai félig eremita kolostorok (a lavra), ahol a szerzetesek külön cellákban laktak, de a közös liturgiára összegyűltek, valamint a középkori koldulórendek, mint a ferencesek és domonkosok, akik közösségben éltek, de prédikációra is utaztak. A Keleten a szkétét kis remetecsoport alkotja, akik egy templomot osztanak meg. Szent Benedek Regulája Körülbelül 540 körül írt Szent Benedek Regulája a koinobita életet az imádságra, a munkára és a engedelmességre szervezi. Mottója, az „ora et labora” (imádkozz és dolgozz), egy kiegyensúlyozott szerzetesi napot foglal össze: az Isteni Hivatalt, a fizikai munkát, a lectio divínát és a vendégszeretetet. A Regulája olyan hatásos volt, hogy a nyugati szerzetesség szabványává vált, és ma is a benedekrendi élet alapja. A szerzetesi rendek ma A modern szerzetesi családok közé tartoznak a benedekrendiek, a ciszterciek és trappisták, a karthauziak (eremita), a karmeliták, valamint a kolduló ferencesek, domonkosok és ágostonok. Mindegyiknek megvan a saját karizmája, de mindannyian megosztják Isten keresését az imádságon és a közösségen keresztül. A női kolostorok ugyanilyen számosak, és ugyanazokat a formákat követik.
Hogyan kapcsolódik a szerzetesség a liturgikus öltözetekhez?
A szerzetesi rendek hagyományosan egyszerű liturgikus öltözeteket használnak, míg a kolduló és későbbi rendek ugyanazt a miseruhát és alba-t vették fel, mint minden pap. A papok szerzetesei ugyanazt a liturgikus öltözetet viselik, mint a világi papság; a szerzetesi habitust más időkben hordják. Egy kolostor vagy szerzetesi hagyománnyal rendelkező plébánia felszerelésénél alba-nk és miseruháink mind az egyszerű, mind a ünnepélyes liturgiához megfelelnek, és szívesen beszélünk egyedi darabokról.
Kapcsolódó olvasmányok
Ismerje meg, mi az a miseruha, miért viselnek papok miseruhát és a miseruhák típusait.
Tetszeni fog még a hegedűhátas miseruhák, a szent mise és nagymise összehasonlítása és a manipulum magyarázata.
